Nos úgy éreztem, muszáj hozzászólnom. Szépen sorban. Romákat ide keverni balgaság semmi köze a kettőhöz egymásnak. Romák nem úgy élnek itt mint az irakiak a saját országukban. Vallási kérdés. Az iszlám nem fanatikusabb vallás, mint a kereszténység. Ezt belátni pusztán történelmi ismeretek alapján is lehetséges nem kell hozzá vallásilag, hitbélileg érintettnek lenni. Hogy egymást gyilkolnák e ha "magukra" lennének hagyva? Az, hogy náluk van halálbüntetés, hogy egészen más az értékrend világnézet mint nálunk az kultúrabeli különbség nem minőségbeli. Értsd a különböző kultúrákat nem összehasonlítva kell nézni nem magunkhoz kell igazítani és az alapján megítélni hiszen attól, hogy számunkra valami nem elfogadható (neadjisten) nem "civilizált" attól még működhet jól. (lásd eszkimók akiknél nincs olyan hogy gazdag vagy szegény mert mindent megosztanak) Amerika. Amerika a második világháborúban szerzett "sikerei" óta érzi úgy, hogy na akkor ő rendet tesz bárhol is üti fel fejét a "gonosz". Sajna ehhez megvan a pénze és a befolyása is. Teszi ezt sok állam "támogatása" mellett. Holott a saját portája körül sem ártana rendet tennie. (nyilván abban nem lenne annyi pénz) Tény, hogy javarészt a pénzről/olajról szól. Ez több országnak államnak nagy érdeke. Mind a fegyverkereskedelem szempontjából mind gazdasági szempontból is hisz tudjuk hogy a háborúnak gazdaságélénkítő hatása van háborút viselő országban csökken a munkanélküliek száma stb. Anti tokio hotel kommentjében írt dolgokkal (vagyis a gyerekek elszaladtak stb) kapcsolatban érdekelne hogy mire alapoz. Tény, hogy sokan menekülnek Irakból folyamatosan, nők gyerekek egyaránt. Ugyanakkor ma már az is tény, hogy a nagy vegyifegyver keresésben, számos esetben civil (kórház, óvoda, iskola)célpontot talált az USA légiereje. Ez máig igaz. Ezért is gyakoribb, hogy a képeken repesztalálattal illetve égési sérülésekkel láthatóak a gyerekek. Lőni a katona parancsra lő. Tűzharcokban gyerekek is vannak ám ebben halnak meg kevesebben. A halálokat leggyakrabban a robbantások bombázások okozzák. Mindenkinek megvan a joga, hogy úgy legyen primitív ahogy akar. (ezt elsősorban az itt gusztustalanul kommentelők számára üzenem)