Ezt nezzetek fiuk, lanyok!! Van ilyen ferfi aki igy gondolkodik!
A régi felfogás szerint, a férfi a teremtés koronája, a nő, pedig a társa, gyermekük anyja és a család összetartója. Hosszú évszázadokig nem volt egyenjogúság a két nem között. Éreztettük felsőbbrendűségünket, és keményeknek mutattuk magunkat. A valóság azonban ezzel szemben egészen más. Ha egy kicsit leülünk, összeszedjük a gondolatainkat és felidézzük életünk legszebb pillanatait, be kell vallanunk, hogy a nők nélkül semmire nem mennénk. Persze erre a mondatra most biztosan sok férfi felkapja a fejét, és meglepődve kérdezi: Mit akar ez a fickó? Nos tehát, vegyük szépen sorra életünk eseményeit!
Amikor megszületünk, az első ölelést, simogatást édesanyánktól kapjuk. A bölcsödében, óvodában nők gondoskodnak rólunk. Az iskolában az első szerelem sokszor a tanító nénihez fűződik. Később kissé megkomolyodva, lemászunk gondolatban a fellegek közül és körülnézünk az osztályban is, vagy a baráti társaságban. Az első randevúra, remegő térdekkel érkezünk, kezünkben szorongatva egy kissé már hervadt virágot és a lány mosolyától elolvadva ismét kisgyerekké válunk. Ezt követi az első csók, az első éjszaka, boldog ölelések, beszélgetések, simogatások.
Közben elmúlik a kamaszkor, jön az egyetem, később, pedig a munkahelyek sora. Beleedződünk a randevúzásba, különböző szokásokat veszünk fel, mégis összeszorul a gyomrunk minden egyes új lány megismerésekor. Amikor pedig rátalálunk az igazira, akkor jön igazán a csodavilág számunkra. Két centivel a föld felett járunk, és nem cserélnénk senkivel sem a világon.
Ha sikerül összeegyeztetni kis életünket választott párunkkal, akkor jöhet a házasság, a gyerekek, és egy új, mozgalmasabb élet. Na itt szokott ez az idilli álomvilág kissé elcsúszni rossz irányba! Feltámad bennünk a férfiúi öntudat, és kihasználva, hogy már kialakítottuk magunk körül a megszokott rendet, nem figyelünk oda annyira a kedvesünkre, mint a viharos szerelem időszakában. Pedig, ha belegondolunk, minden napunkat a nők, feleségek, anyák szépítik meg, hiszen ha valami gondunk van, ha valami fáj, ha elesettek és betegek vagyunk, ők vígasztalnak és ápolnak minket, de velük osztozunk sikereinket is.
Öreg korunkban pedig együtt megőszülve, sokkal boldogabban lehet elviselni azt, hogy a csontjaink már nem az igaziak, látásunk, hallásunk sem, de a mosoly a kisé már ráncos arcon, az bizony a régi szép időket idézi. A női szemek csillogása, az ajkak, a kezek érintése a férfi számára a mindent, az életet, egy varázslatos világot tárnak ki.
Ehhez mindössze arra van szükség, hogy vegyük észre a nőket, tiszteljük, becsüljük és szeressük őket minden nap, minden órában, minden percben és másodpercben, és ne csak évente egyszer, március 8.-án! A többi nap is lehet nőnap, csak akarnunk kell!
Ha pedig eddig nem így tettünk kedves férfitársaim, még nem késő változtatni rajta. Ballagjunk szépen be a lakásba, fogjuk kézbe a mosogatóruhát, vagy a porszívót, hajtsuk fel azt a WC deszkát, tegyünk egy vázába friss virágot és egy csókkal, öleléssel fogadjuk kedvesünket a hétköznapokon is. Hogy miért? Csak úgy, minden ok és ünneplés nélkül. Azért, mert jólesik minden apró kis figyelmesség.
Nekünk is és minden nőnek.
Lányok, ma nincs takarítás! Küldök mindenkihez egy takarítófiút! ;) Boldog nőnapot!
A régi felfogás szerint, a férfi a teremtés koronája, a nő, pedig a társa, gyermekük anyja és a család összetartója. Hosszú évszázadokig nem volt egyenjogúság a két nem között. Éreztettük felsőbbrendűségünket, és keményeknek mutattuk magunkat. A valóság azonban ezzel szemben egészen más. Ha egy kicsit leülünk, összeszedjük a gondolatainkat és felidézzük életünk legszebb pillanatait, be kell vallanunk, hogy a nők nélkül semmire nem mennénk. Persze erre a mondatra most biztosan sok férfi felkapja a fejét, és meglepődve kérdezi: Mit akar ez a fickó? Nos tehát, vegyük szépen sorra életünk eseményeit!
Amikor megszületünk, az első ölelést, simogatást édesanyánktól kapjuk. A bölcsödében, óvodában nők gondoskodnak rólunk. Az iskolában az első szerelem sokszor a tanító nénihez fűződik. Később kissé megkomolyodva, lemászunk gondolatban a fellegek közül és körülnézünk az osztályban is, vagy a baráti társaságban. Az első randevúra, remegő térdekkel érkezünk, kezünkben szorongatva egy kissé már hervadt virágot és a lány mosolyától elolvadva ismét kisgyerekké válunk. Ezt követi az első csók, az első éjszaka, boldog ölelések, beszélgetések, simogatások.
Közben elmúlik a kamaszkor, jön az egyetem, később, pedig a munkahelyek sora. Beleedződünk a randevúzásba, különböző szokásokat veszünk fel, mégis összeszorul a gyomrunk minden egyes új lány megismerésekor. Amikor pedig rátalálunk az igazira, akkor jön igazán a csodavilág számunkra. Két centivel a föld felett járunk, és nem cserélnénk senkivel sem a világon.
Ha sikerül összeegyeztetni kis életünket választott párunkkal, akkor jöhet a házasság, a gyerekek, és egy új, mozgalmasabb élet. Na itt szokott ez az idilli álomvilág kissé elcsúszni rossz irányba! Feltámad bennünk a férfiúi öntudat, és kihasználva, hogy már kialakítottuk magunk körül a megszokott rendet, nem figyelünk oda annyira a kedvesünkre, mint a viharos szerelem időszakában. Pedig, ha belegondolunk, minden napunkat a nők, feleségek, anyák szépítik meg, hiszen ha valami gondunk van, ha valami fáj, ha elesettek és betegek vagyunk, ők vígasztalnak és ápolnak minket, de velük osztozunk sikereinket is.
Öreg korunkban pedig együtt megőszülve, sokkal boldogabban lehet elviselni azt, hogy a csontjaink már nem az igaziak, látásunk, hallásunk sem, de a mosoly a kisé már ráncos arcon, az bizony a régi szép időket idézi. A női szemek csillogása, az ajkak, a kezek érintése a férfi számára a mindent, az életet, egy varázslatos világot tárnak ki.
Ehhez mindössze arra van szükség, hogy vegyük észre a nőket, tiszteljük, becsüljük és szeressük őket minden nap, minden órában, minden percben és másodpercben, és ne csak évente egyszer, március 8.-án! A többi nap is lehet nőnap, csak akarnunk kell!
Ha pedig eddig nem így tettünk kedves férfitársaim, még nem késő változtatni rajta. Ballagjunk szépen be a lakásba, fogjuk kézbe a mosogatóruhát, vagy a porszívót, hajtsuk fel azt a WC deszkát, tegyünk egy vázába friss virágot és egy csókkal, öleléssel fogadjuk kedvesünket a hétköznapokon is. Hogy miért? Csak úgy, minden ok és ünneplés nélkül. Azért, mert jólesik minden apró kis figyelmesség.
Nekünk is és minden nőnek.
BOLDOG NŐNAPOT MINDENKINEK!
Bakos József
(http://holnapmagazin.csoda.com/readarticle.php?article_id=44)