A hívok minden ilyen hírt
úgy fogadtak, mint a gyülekezet társadalmi megbecsülésének újabb
jelét. Ezeket Németh Sándor úgy tálalta, hogy senkinek sem lehetett
kétsége: a világ legtiszteletreméltóbb közösségének tagja.
„Egy államtitkár! Érted?—magyarázták egymásnak a vidékrol
felutazott ezrek.—Dicsoség az Úrnak!”—tették hozzá, és szokás
szerint kurjantottak is hozzá nekipirosodva. Majd fejüket csóválva,
kezüket az égnek emelve ámuldoztak az Úr nagyságán. Nemhiába,
Isten bizonyságot tesz az O népe mellett—állapították meg
elégedetten, és rögtön hálát is adtak az érkezo államtitkárért Istennek.

Lol ez a könyv:DDD