Svájcban a kenyérgabona 4/5-e Indiából származik, abból az országból, ahol százezrek éheznek; a francia halkereskedők azt mondják, az ipari módszerrel fogott tenger gyümölcse nem evésre való, hanem eladásra; Romániában 50 centes órabérért dolgoznak az asszonyok a hagymaföldeken, amelyet távoli országokba szállítanak tovább; Spanyolország legnagyobb üvegházas agrárvidéke nagyobb mint Luxemburg és Hollandia együtt - a világban mégis 5 percenként hal éhen egy gyermek. A világ élelmiszertermelése és az élelmiszer elosztása katasztrofális szintre jutott. A 3000 kilométerről importált paradicsom olcsóbb mint a hazai; az ásványvíz ugyanolyan kereskedelmi értéket képvisel mint bármely más termék; a legtöbb élelmiszert szójával dúsítják. Hová vezet ez a folyamat? Az emberiség élelmiszerellátása nem több mint néhány tucat multinacionális cég versengésének színtere?
Valahol értem, hogy mit akarsz mondani, de valahol meg úgy vagyok vele - főleg a kommented utolsó részére reagálva -, az "eliramló" életünk során rengeteg olyan dologra akarunk befolyással lenni, amire nem kellene, vagy amiből semmi nélkülözhetetlen többlet nem származik, miközben a lehetőségünk adott lenne, hogy olyan problémákat orvosoljunk, amikkel esetleg az egész világunk előbbre juthatna. Értem én, hogy nem így működünk, de ez nem mentség...