Gary Ridgway - Green River Killernek becézett úrra 48 gyilkosságot tudtak rábizonyítani, majd később dupláját vallotta be melyeket '80-as, '90-es években hajtott végre. Bírósági ülésen egyik áldozatának apja megbocsátott neki tettéért, és ez nem szokványos reakciót váltott ki a sorozatgyilkosból.
Te megbocsátanál neki? Hogyan reagálnál arra, ha a te családtagod lett volna az egyik áldozat?
annyit pontosítanék, hogy állatok IS vagyunk, vagy lehetünk bizonyos ingerközegben.
Amúgy ki írta, h a személyiség fejlődése megáll gyermekkorban? Vagy nem értem a "egyéniség alakulása" alatt te mit értesz. Karaktere mindenkinek csak egy van, a karaktere kvalitása viszont folyamatos változás alatt van. Vannak tartományok amelyek rámutatnak, hogy az egyén milyen fejletségi szinten van. Alsó tartomány, közép tartomány, felső tartomány. Az alapkonfliktus ami miatt a karakter kialakult, az mindig is meglesz, csak a különböző fejletségi szinteken ahhoz való viselkedésekben, világnézetben, gondolkodásban, önkontrollban nyilvánul meg. Példaként most megemlítem Ghandi-t. Ő volt olyan helyzetben, hogy eljutott az egója egészséges felső tartományába, vagy meg is haladta azt. Az ő karaktere sikeresen evolvált, és lett belőle az aki. Ha mondjuk valami másképp történt volna fejlődése közben, lehet elakad egy bizonyos ponton a fejlődése, és ma nem ismernénk őt úgy ahogy ismerjük. Lehet, ha gyerekkorában másképp dolgozza fel az akkori ingereket, és súlyos patológiát szenved el, akkor ma úgy ismernénk, hogy az indiai kis hitler, az-az egy népmészáros elmebeteg.
Ugyan így Gery gyilkos barátunk esetében is. Lehet ha megfelelő szülői héttérrel, és genetikával (sanszos, hogy organikus problémái is vannak, nem csak pszichés elakadásokról van szó az ő patológiájában) nő fel, akkor nem ámokfutó lenne, hanem egy teljes értékű közösségi szervező, vagy bármi más.
kicsit eltértem a tárgytól,
vissztérve a fejlődésre, optimális körülmények között folyamatos fejlődés van. Egyébként egy pszichével foglalkozó terület sem véli úgy, hogy pszichénk determinált fejlődését tekintve (ez a hivatalos, tudományos nézőpont).
Elkanyarodtunk nagyon. A lényeg az, hogy nincs jó indok az ölésre. Elfogadhatatlan minden tekintetben. Legyen az bosszú, önvédelem, eutanázia. A különbség csak a társadalmi megítélésekben van.
Nagyon jó dolgokat írtatok, valójában mindenből egy kicsit hozzáad az emberi tudatunkhoz, érzelmi világunkhoz. Az állatos példát szemléltetés céljából hoztam fel, nem is akarok rajta vitázni. Egyet értek veletek, de azért itt ott javításra szorulnak az érvek. Pl.: zárójelben jegyeztem meg, hogy ez csak példa. A fiókás esetet pontosan ezért hoztam fel. Mivel, ott bizony fajon belül történik a gyilkolás. Beszélhetnék akkor a terület védelemből adódó állat viadalra is ( medvék). Beszélhetnék, a párzás előtti harcukról a hímeknek, de említhetem az ivarérett hím egyedek elzavarását is, a vérvonal fenntartása végett. Ez mind állatvilágban lezajló fajokon belüli agresszív magatartások, amelyek nem ritkán halállal végződnek. Az ember nem különbözik az állatoktól. A hierarchia kulcsszerepet játszik. Viszont! Emberi sajátosság az, hogy egyéni rangsorolásokat végzünk. Sokszínűségünknek köszönhetően, és sokaságunk révén ez szükséges hiszen, nem lehet mindenki a falkavezér. Ezért keresünk olyat, ahol és amiben azok lehetünk. Ez lehet karrier, sport, hangya számolgatás, lepedő hajtogatás, főzés, szeretet, gyűlölet, hazugság ( én jobban szeretem mint te, én jobban utálom őt, stb.). Itt is meg van a hierarchia, amelynek vélt, vagy valós sérelme esetéhez nem ritkán agresszív magatartás párosul. Ennyi. Mi is állatok vagyunk. Egy helyen élünk :D (Föld) Amivel szintén nem értek egyet az az, hogy már gyermeki korban befejeződik az egyéniség alakulása. Erre is számos példát lehetne hozni, hogy igenis halálunkig befolyásolja egyéniségünket a környezetünk. Nem ritkán döntő mértékben. Szóval, mindent nagyon jól leírtatok, csak ne tekintsük őket minden esetben szabálynak. Vagyis, nem kell, hogy a gyereknek már kifejlődjön az alap mentalitása. Persze optimális esetben ennek így kellene zajlania, de mindig van más befolyásoló tényező. Nem gondoltam, hogy bárki is reagálni fog a hozzászólásomra. Pláne, hogy még idéznek is :)
A válasz nem egyszerű. Ugyanis a megbocsájtás nem a másik emberről szól, az nem neki jó. Hanem nekem.
Persze ehhez pár dolgot még hozzá kell tenni. Nyilván, ez egy ilyen esetben nem azonnal jön, hanem idővel, amikor az ember rádöbben, hogy az ő lelke könnyebbül meg ezzel. És persze azután, hogy az ilyet egyrészt kivonták a forgalomból, hogy soha többé ne ölhessen meg senkit, másrészt, hogy a társadalom által megszabott törvény szerinti büntetését megkapta.
Más kérdés, hogy ki tudná az önbíráskodást megállni tettenéréskor. De az hirtelen felindulás.
én még nem vesztettem el hozzátartozómat, de az biztos, hogy amikor az ember rákészül valamire az kevésbé lesz tragikus számára. Egy barátom átélte előre édesanyja halálát tudatos álmodás közben (lucid dream), és mondta, hogy megkapta előre azt kóstolót rendesen. Nagyon fájdalmas volt elmondása szerint, de most már hiszi, hogy amikor majd erre kerül sor sokkal gördülékenyebben fogja átélni a természet ezen rendjét.
És ez pontosan így is van szerintem. Magamon tapasztaltam, hogy amikor egyik rokon hirtelen halt meg, akkor nagy volt a fájdalom, a meglepetés, a döbbenet, hogy de hétfőn már nem fogok vele találkozni, amikor a másik halt meg betegségben, akkor rá tudott készülni az ember, akkor már nem volt annyira döbbenetes, mert nem hirtelen történt, rá lehetett készülni lelkileg, hogy eljön az az idő, amikor nem lesz. És könnyebb valahol az egészet lerendezni, ha arra gondol az ember, hogy neki már jobb, és örüljünk, hogy ennyi adatott vele. De egyébként mindig az elérhetetlen, a nem megkapható, vagy a már elmúlt dolgok fájnak a legjobban, azok után vágyódik az ember.
"Egy idő után, már nincs ingere arra, hogy megfeleljen a környezetnek, önigazolást gyárt és kész. A gyilkossal ugyan ez a helyzet. Akármennyi embert megölhetünk, attól még vannak velünk született emberi érzéseink, amelyek már csecsemő korban kifejlődnek. Letisztázta magában, hogy ő rossz ember, és támadni fogják ezért. Önigazolást keresett magában ennek kompenzálása érdekében.( ugye senki nem akar lekerülni a hieararchia alsóbb szintjeire, ezért mondva csinált erényekkel vértezi fel magát."
Ezt kifejtem neked lejebb
2. "Más a túlélés érdekében ölni és megint más szórakozásból tenni azt, ráadásul sorozatosan."
látom ennél a pontnál nem vagy még mindig teljesen tájékozott. Ő nem olyan szándékos szórakozásból öl ahogy te gondolod azt. Persze, nevezhetjük annak, mert kielégülnek benne mély lelki kényszerei. De ez egyáltalán nem úgy történik, mint ahogy egy fiatal eldönti, hogy hétvégén elmegy a dizsibe. Mögöttes mechanizmusában össze nem lehet hasonlítani a kettőt.
Másrészt, te úgy véled, hogy mindenki hasonló értelemmel és felelőséggel éli az életét, mint te. Ennek az embernek a kognitív és egyéb intelligenciái az elvárt általános szint alatt vannak. Amit tett, azt azért tette, mert az ő világnézetében az normális (ha nem így lenne, más szóval, ha tudatában volna az erkölcstelen tetteinek akkor azt elismerné és segítséget kérne) és az ő önvédő mechanizmusaiban adaptív célt használ. Másrészt, ez nem csupán erkölcsi kérdés, hogy tudatában van-e a tettei súlyosságának csak egyébként leszarja azt, az egész ember mentális felépítménye súlyos patológiás kövekre épül. Az ő világában ilyen kérdés feltételezhetően nincs.
Most vissztérnék az 1. kérdésre egy kicsit.
Négy alapkésztetés van amivel minden embernek dolga van az élet minden percében tudatszinttől, világnézettől, kultúrától függetlenül:
- evés, ivás
- alvás
-szexualitás
-túlélés
Mindenki a saját tudatszintjén próbál kezdeni ezzel a 4 dologgal valamit, hogy kielégítse azokat.
tényleg kérdezhetnénk, hogy milyen értelembe tud ez az ő túlélése érdekében történő cselekedet lenni, mert látszólag semmi köze nincs ilyesmihez. Ha nem bánod magamat idézném egy korábbi posztból, mert nincs kedvem megint gépelni x időt ( http://www.ize.hu/comments.php?post_id=26633 #8 ). Kimásolom helyesen, mert van benne egy pár botlás.
ember pszichés felépítése (egy integratív pszichológiai típustan szerint)
-legkívül vannak a szociális jól bevált rutinjaink (maszkok), olyan készségek amelyekkel gördülékenyebbé válnak a hétköznapi rutinjaink, pl közéletben hogyan legyünk kedvesek, hogyan keltsünk jó benyomást, stb.
- emögött van a személyiség. Itt találhatók meg az egyéni jellegzetes vonások, amik alapján körvanalazunk valakit, pl csendes, kedves, barátságos, indulatos, stb.
- a személyiség mögött van a karakter és annak a rendszere. Ez már egy mélyebb szint, hétköznapi emberismeretben eddig már nem jut el az ember általában, ( 'láthatatlan szint' ). Innen fakad az egész egó, és annak felépítménye.
- karakter mögött már csak az impulzusok, és az ösztönök világa áll.
gyermekkor korai szakaszában (3. év) alukul ki minden emberben a személyisége, és annak alapfixációja (fixáció megrögzülést jelent, beakadást egy helyen). Kisgyermekként tele vagyunk érzelmekkel (öröm, szeretet, düh, harag, félelem, stb) és szükségletekkel amiket szeretnénk, hogy szüleink elfogadjanak, megválaszoljanak, kielégítsenek.
Tehát érzéseink vannak, melyeket egyszerűen kifejezünk , és várjuk, hogy az anya/apa partner legyen ebben.
pl ha sírunk megvigasztaljon, elcsitítsa a hiányérzést ami miatt sírunk, vagy ha örülünk, akkor együtt örüljön velünk.
Ezt érezzük természetes emberi létnek és jónak.
Viszont, ehhez képest a szülő szelektál, hogy mit mennyire válaszol meg, miből mennyit ad nekünk, és mennyire fogadja el az örömünket. Nem biztos, hogy az általunk gyerekként elvárt reakciót kapjuk bizonyos szituációkban.
pl.
Ha az anya depressziós, és ha a gyerek örül, az anya esetleg tudat alatt megijed, vagy akár mérges lesz a gyerekére, vagy teljes érdektelenség jön elő az anyában reakcióként. Ezért a gyermek nem kap visszatükrözést az örömére, sőt úgy is érezheti, hogy ha örül, akkor az a mamánok rossz. A szeretet révén, hogy anyjának örömöt adjon, és az anyjától kapott szeretet ne veszítse el, elkezdi elhagyni az örömeit, és maga is lehangolt lesz. Az eredeti benne lévő örömreakciót elfojtja, és ezt ekkor úgy begyakorolja, hogy ez rögzül, és automatikus reakcióvá válik benne.
Az eredetileg sokféle érzésű, és reagálású spontán lélek beszűkíti magát a többiek miatti alkalmazkodásban, és végül egy szűk sávot enged már csak meg magának a viselkedésben, érzésekben, és gondolatokba. Mire 4-5 éves lesz, már teljesen rögzült, tehát ez a személyiségének az alapja. Kialakult az alap karakterfixáció, és az, hogy mi került elfojtás alá, továbbá az is, hogy mi és hogyan megengedett számára. Később erre épülnek az emberi kapcsolatai, párkapcsolata, érdeklődése, stb hogy ezzel is visszaigazolja egóját önmaga számára.
Tehát a karakter és a személyiség az egy felépítmény, amely rétegződik. Legalul vannak a kielégítetlen gyermekkori szükségleteink és ebből fakadó gátlások, amik miatt kiszelektálunk adott dolgokat magunkból, másokat pedig fixálunk. Ettől van egy alapelégedetlenség érzésunk, alap nem-teljesség érzésünk. Ebben van egy alapézés mindenkinél, és az alapérzés az ami ellen védekezünk, sőt annak kompenzálására hozzuk létre a fő vágyainkat. Azt gondoljuk, ha azt (a vágyat) megszerezzük, akkor minden oké lesz, ez tehát az egó követelésévé válik.
ennek a sémája:
gyökér fixáció -> alap nem-oké érzés és alapérzelem -> vágy
A vágy elérésére aztán egész stratégia- és játszmarendszert dolgozunk ki, és ahhoz pedig hiedelem- és nézetrendszert hozunk létre. Az egész tulajdonképpen egy álarc, egy színház. Mire felnőttek leszünk ez olyan kifinomult és cizellált, hogy nem látszik, hogy ez álarc vagy színház.
a séma így bővül ki:
gyökér fixáció -> alap nem-oké érzés és alapérzelem -> vágy -> játszmák, stratégiák, hiedelmek, ideológiák -> ebből fakadó cselekvések, intézmények
az ember a "játszmák, stratégiák, hiedelmek, ideológiák" résszel azonosul, azt hiszi ő ez, és képes egy életet ebben a hamis énképben eltölteni.
Az emberi természetünk három fő területe, melyben a fixációk létrejöhetnek: az ösztönös énünk, az érző énünk, és az intellektuális énünk (ez a hármas felosztás az agyban is leképződik: agytörzs, középagy, agykéreg. Az agytörzs vezérli az ösztös, testi működéseket, a középagy vezérli az érzelmi életünket, az agykéreg pedig a tudatosságért és gondolkodásért felelős). Szóval három alapterület van amelyeken belül karakterfixáció alakul ki: ösztönös, érző, gondolkodó.
Ösztönösnél az alapérzés a DÜH.
Az érzelmi csoportnál az alapérzés a SZERETETHIÁNY, ÜRESSÉG, SZÉGENY.
A gondolkodóknál pedig a FÉLELEM.
Ezekkel az alapérzelmekkel kell kezdeni valamit, tehát ezek elkerülésére, kompenzálására építjük fel karakterünket, szeméyliségünket.
Ez a fent leírt folyamat nem határozott szándékkal történik meg. Ezek mind olyan történések amik nem tudatosak. Többek között azért sem, mert amikor ezek a folyamatok zajlanak még egyáltalán nincs az a felnőtt érettség, és a szükséges kognitív és egyéb működések ami segítségével mi analizálhatnánk magunkat. Magyarán, nincs eszköztárunk arra, hogy gyermekkorban a minket formáló ingereket szabályozni tudjuk. ( itt olvasvashatsz vázlatosan arról milyen korban milyen fázisokon megy át a psziché: http://integralgondolkodo.com/?p=648 )
Tehát, a túlélésben olyan mértékben játszik szerepet Gary embertársunk tragikus cselekedete, hogy mint más ember ő is a boldogságára törekszik, és annak érdekében, hogy ne szembesüljön a gyermekkori traumáivál, félelmeivel a patológiás személyisége ilyen megoldásokra késztetik őt.
Szerintem meg károsabb, ha az ember elfojtja az érzelmeit, vagy álszent módon úgy tesz, mintha megbocsátana, mélyen belül meg rosszat kíván az illetőnek, vagy abban reménykedik, hogy isten/a karma/a sors keze/stb. majd megbünteti.
Ahogy írtam lejjebb, engem nem stresszel a harag, mert nem azon jár az agyam, nem pazarolok rá energiát. Ne vegyük egy kalap alá a bosszút (ami igenis édesen jó ;)) a "nem megbocsátással" (hogy nem keresem az illetőt, vagy az elkövetkezendő 147 és fél év alatt nem akarok beszélni vele). A megbocsátást én felesleges luxusnak tartom bizonyos esetekben.
Bocs mindenkitől, csak most értem gép elé, hogy válaszoljak...
Ez inkább nálam erős igazságérzet (nem csak a magam igazáért tudom felhúzni magam, de más, főleg tehetetlen vagy rászoruló igazáért is).
Ha én bántanék mást, elfogadnám, hogy nem bocsát meg. Szerencsére még senki ellen nem követtem el semmilyen megbocsáthatatlant. :) (vagy már nem él az illető, így úgysem tud megbocsátani ;)))
A mondandód egy részével még egyet is tudnék érteni vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy elfogadom. Viszont, hogy jön ide a "túlélés"ért történő ölés?!Ha már az állatvilággal példálózol, akkor azért tegyünk rendbe pár dolgot. Más a túlélés érdekében ölni és megint más szórakozásból tenni azt, ráadásul sorozatosan. Az, hogy az oroszlán megcsócsálja a gazellát szomorú dolog, de természetes. Ez az élet rendje. Az viszont már nem, ha az oroszlán a saját társait öli halomra. Meglepő dolog, de ők ezt ugyanúgy nem tolerálják, mint mi, sőt. Az a példány(legyen az ember vagy más faj), amelyik saját társát, vérét, fajtáját csupán saját örömszerzése céljából lemészárolja, megszégyeníti, az selejtes, alkalmatlan a társas életre. Félreértés ne essék, az állatok is képesek együttérzést, megértést tanusítani, de nem minden esetben és nem mindenkivel szemben. Egy ilyen beteg elméjű, zavart viselkedésű, saját fajtájára veszélyt jelentő egyedet képesek kirekeszteni, kiközösíteni, míg egy testileg sérült, gyenge fajtársat akár az életük kockáztatásával is megvédenek.
Szóval értem én, hogy ez az ember valószínűleg beteg, feltehetően lelki sérült, de ez az én világomban nem eredményez felmentést, megértést, megbocsátást egy ilyen szörnyű bűntettsorozat kapcsán. Én azt az elvet vallom, hogy tetteinkért vállalni kell a felelősséget, akkor is ha azt nem a megfelelő tudatállapotunkban követtük el vagy ha abban más külső tényezők is szerepet játszottak. Mert ezen az elven bocsássunk meg a pedofilnak, aki védtelen gyermekeket erőszakol halomra, a drogosnak, aki az "életben maradásért" rabol ki és erőszakol meg, gyilkol meg idős néniket, a butacigánynak, akit a szülei nem neveltek meg, majd ennek következtében lemészárolja brahiból a magyar testvérünket, és így tovább. Hát nem. Részemről ezek nem érdemelnek megbocsátást. Mert úgy gondolom, hogy mindig van választás, még az ilyen beteg, torz embereknek is. Nekem senki ne mondja, hogy ennek a Gary lénynek nem volt egy tiszta pillanata, egy olyan érzelemállapota, mint például itt a videón, amikor segítséget kérhetett volna vagy megbánást tanusított volna. Ezt nem hiszem el, hogy valaki robotként képes végig mészárolni ártatlan emberek tucatját, majd a tárgyaláson egy adott pillanatban hirtelen megvilágosodik, megbánja bűneit, elszégyelli magát.
Természetesen tiszteletben tartom a te és mások véleményét, nem próbállak meggyőzni az igazamról, csupán másképpen gondolkodunk, érzünk. Valószínűleg a mindennapokban is eszerint éljük az életünket, más az értékrendünk, az életfelfogásunk.
Ennek akkor lenne létjogosultsága, ha elzárkóznál és nem használnál kozmetikumokat. Addig ez csak magyarázás. Amit írtál arra tudok következtetni, hogy ha rajtad múlna, akkor te megölnéd ezt az embert. Lehet, hogy a többség egyet is értene veled, de akkor te sem lennél különb. Az civilizált embereknél mindig örök kérdés marad, hogy ki vagyok én? Van e jogom elvenni másnak az életét? Játszhatom e isten szerepét? A civilizáció keretein belül nincs értelme ezt a kérdéskört boncolgatni, de a természeti törvények esetén más a helyzet. Vannak a társadalom által kreált törvények, és a természet törvényei. Ugye, ki számít bűnözőnek? Aki a társadalom által létrehozott törvényeknek nem veti alá magát. A társasjáték szabályait nem tartja be. Ez az egyén attól még megfelel a természet örök, magasztos, törvényeinek, amelyben a legfontosabb a túlélés. A túlélés érdekében ( ez csak példa) a fiókák is felfalják egymást, a gazellát is lemarja az oroszlán. Ezzel azt akarom mondani, hogy 2 verzió van. Lehet, és van jogunk elvenni egymás életét minden vélt, vagy valós probléma esetén, vagy nem. A kettő együtt nem működik. Véleményem szerint, inkább élek békességben a szomszédommal mint, hogy rettegjek tőle, amiért levágtam a cseresznye fájának ágait, amelyek átnyúltak hozzám. Értem én, hogy nem egy a kettő, de köztes megoldás nincs. Kivonjuk a közegünkből, és kész. Az, hogy neki az élet e, vagy nem, azt döntse el ő és tegyen belátása szerint. Magyarul, egy magányos órájában kiharaphatja az ütőereket a csuklójában, én morálisan, erkölcsileg, lelkileg, EMBERILEG tiszta maradtam. Azzal, hogy megbocsájtott neki, azzal egy "pszihikai" folyamatot indított el. Egy részt felül emelkedett rajta ( valamint a többi hozzátartozón), másrészt felérte ésszel, hogy már semmi nem hozhatja vissza szerettét. Ez kb. olyan, amikor egy kamaszt folyamatosan piszkálnak az öltözéke miatt. Egy idő után, már nincs ingere arra, hogy megfeleljen a környezetnek, önigazolást gyárt és kész. A gyilkossal ugyan ez a helyzet. Akármennyi embert megölhetünk, attól még vannak velünk született emberi érzéseink, amelyek már csecsemő korban kifejlődnek. Letisztázta magában, hogy ő rossz ember, és támadni fogják ezért. Önigazolást keresett magában ennek kompenzálása érdekében.( ugye senki nem akar lekerülni a hieararchia alsóbb szintjeire, ezért mondva csinált erényekkel vértezi fel magát) Azzal, hogy a papa így reagált, nem várt esemény sorozatot indított el lelki szinten.( felismerte saját gyarlóságát, és a papa magasabb rendűségét.) Ezt nem kell félre értelmezni, főleg nem megsajnálni ez miatt, de nem is kell agyon b...ni egy fejszével, és kivéreztetni mint egy csirkét. :D
ugye? Tobint és Rezesovát az első adandó alkalommal elkapná egy kölcsönkért és jól megrakott pótos kamion, ahogy lehetőség adódik rá. (kilép a börtön kapuján - és placcs, ha megörül nekik a nagykorú rokonság akkor őket se bánnám; ilyen mocskos alakokkal, meg olyanokkal akik ezeknek alájátszanak, biztatják őket, elnézik nekik, hogy megöltek 2-4 embert és tönkretettek 5-10 családot minek finomkodni). a halálbüntetést ellenzem, de ha a családból valakinek baja esne akkor nem indulatból, hanem kivárva a büntetés leteltét (azért mérlegelve, hogy maradt-e valaki akinek szabadon támasza lehetek, vagy kell legyek) lehetőleg az első szabad pillanatban végeznék vele. ugyanúgy.
nem vagyok egy Kaiser Söze :-)
btw egy botcsinálta horoszkópbuzi szerint én vagyok az abszolút skorpió. skorpió holddal vagy miafranc. fogalmam sincs mit jelent, ha már a holdam is skorpió (ha egyáltalán az), mindenesetre a felejtés-megbocsátás nekem sem megy. lehet ezért? ;-) (ellenben pontosan ugyanezért van az a felfogásom, hogy mindenki egy elcseszett emberi lény. ettől még nem bocsájtok meg, csak elfogadom, hogy ilyenek az embernek nevezett ostoba állatok.)
Nem értem miért kellett megbocsátani. Az ilyen emberek nem szolgálják az emberiséget tehát le kell kapcsolni őket mihamarabb. Tárgyalgatják az ügyet, finomkodnak, enni kap és szállást a gyanusított majd a végén szépen elaltatják minél kiméletesebben közben meg ártatlan állatok halnak meg kínok között kozmetikai laboratoriumokban. Az ilyennek nemhogy beszélni hozzá, megbocsátani, hanem növény számba sem kellene venni, kezelni ott azonnal taglópisztollyal és mehet a szemétdombra ahová való.
"Egy emberi lénynek nincs joga megfosztani egy másik emberi lényt az élettől,
de ha valaki már elkövette eme bűntettet akkor kell lennie egy hatóságnak aki méltó módon elítéli."
Sok államba még most is él a halálbüntetés méreginekcióval, amiről persze vitatkozhatnánk hogy melyik 'humánusabb' vagy min 30 éven keresztül etetni ruházni, és rendszámtáblákat nyomatni vele vagy elítélve siralomházba küldeni ahonnan nincs szökés.
Persze itt is vannak olyan dolgok amik eléggé megkavarhatják eme tézist
1.) Életfogytos megszökik, és valószínűleg ott folytatja ahol abbahagyja
2.) Legutóbbi eset Arizónában hogy egy méreginekciót kicseréltek valami kísérleti szerre, és a delikvens hosszú órákon keresztül pokoli kínokat élt át
3.) Kínában szokás a Siralomház megtörés Beviszik az elítéltet a siralomházba és ott hagyják hónapokon át és utána vagy kivégzik vagy azt mondják hogy majd máskor kivégzik.
Fogós téma ez amiről hosszú órákat lehetne beszélni.
Az általad leírt példák alapján nem teljesen értetted meg az álláspontomat... azért én sem rendelkezem ennyire szélsőséges érzelemvilággal, csupán arra próbáltam kilyukadni a postban szóló témánál, hogy valamilyen szinten a reakciója (ami az őrlődés, megbánás, szenvedés... stb. jele) együttérzést váltott ki belőlem.
Azt is olvastam, és bungle is leírta, hogy ő bizony nem lenne képes a megbocsátásra ebben, sőt sok más esetben sem. Erre reagáltak sokan. De ettől még az adott téma a beteg Gary és a posztszövegben látható kérdés. Mondjuk nem is az zavar, hogy közben előjött egy sokkal komplexebb téma, hanem az, hogy sokan párhuzamot vontak az eset kapcsán.
Persze-persze, valóban nem tudjuk, hogy mi váltotta ki belőle ezt a viselkedést, de most őszintén, számít ez valamit? Ha ezen elven elindulva élnénk az életünket, akkor nem lenne harag, gyűlölet, csak öröm és bódottá'. A főnököm kirúgott ok nélkül...de kit érdekel, hiszen biztosan rossz passzban van, sajnálom. Egy állat megerőszakolt egy 8 éves kislányt, majd megfőzte és megette... szegényke, de hát az elkövető biztos nagyon keserves gyerekkoron van túl, sajnálom.
Véleményem szerint mindent nem lehet és nem is kell megbocsátani. Nyilván vannak esetek, melyek idővel megbocsáthatóak, mégha egyből nem is, de ez annyira helyzet függő.
Én filóztam már azon, hogy mit tennék, ha például egy átlag, ép elméjű, rendes ember elütné egy közeli családtagomat autóval, miközben a munkából megy haza. Rossz fényviszonyok, fáradt volt vagy figyelmetlen a sofőr. Megbocsátható?! Most azt mondom, hogy idővel talán. Idővel...
Ezt már nem mondhatom el az adott eset kapcsán. Számomra ez megbocsáthatatlan tett, még akkor is, ha ezt valami kiváltotta belőle.
"gondolj ezáltal rólam azt, amit szeretnél."
Annyiról van szó, hogy máshogy vélekedünk erről a dologról. Nincs ezzel különösebb baj, ez valószínűleg így van rendjén.
Állításod szerint olvastad a hozzászólásokat, akkor azt is észre kellett volna venned, hogy bungle felhozott egy témát és sokan arra válaszoltak/tunk általánosságban...
"Nem hiszek a szememnek, ahogy olvasom, hogy egyesekből a csávó pityogása sajnálatot, együttérzést vált ki. "
Én például szándékosan nem válaszoltam norbertvincze kérdésére, mert nem tudom miként reagálnék. Így (amint már írtam), hogy nem tudok azonosulni az esettel, igenis sajnálatot vált ki belőlem a videóban látott reakció, mert próbálok a dolgok mögé nézni... ahogy a #9 hozzászólásban nagyon jól le lett írva, véleményem szerint sem ok nélkül lett azzá amivé... persze nem félreértendő, még véletlenül sem akarom megvédeni őt, hisz amit tett az nem normális, de ez a csekély információhalmaz amit a post nyújtott, belőlem igenis ezt az érzést váltotta ki... gondolj ezáltal rólam azt, amit szeretnél.
Csak akkor nem lenne miért sírnod, ha tökre egyedül nőnél fel egy lakatlan szigeten. Ha közeli hozzátartozód veszted el, abban egy részed magadnak is odavesz, az a részed, aki vele voltál, aki előtte lehettél. Aki többet nem lehetsz :'(
Valahol olvastam, hogy amikor elveszítünk egy hozzánk közelálló személyt és sírunk, szomorúak vagyunk miatta, az nem azért van, mert őt, hanem mert saját magunkat sajnáljuk, hogy mi lesz velünk, soha többé nem találkozhatunk már az illetővel... egoizmus? Lehet... de ez mindenkiben ott van.
Véleményem szerint itt egyesek félreértették a kérdést, illetve kicsit elkalandoztak.
Norbertvincze a következő kérdést intézte felénk: "Te megbocsátanál neki? Hogyan reagálnál arra, ha a te családtagod lett volna az egyik áldozat?"
Itt erről a konkrét esetről ,de legalábbis egy hasonló szituációról kéne véleményt nyilvánítanunk, beleélni magunkat és okosat írni. De könyörgöm ki volt már közülünk ilyen vagy hasonló helyzetben? Nagyon remélem, hogy senki.
Hogy tudjátok ilyen egyértelműen kijelenteni, hogy ti meg tudnátok bocsátani egy ilyen velejéig romlott, mérhetetlenül beteg, sorozatgyilkos embernek?! Hogyan vonhattok párhuzamot más, ennél milliószor pitiánerebb helyzetekkel? Nem akarok senkit megbántani, de egyeseknek komolyan magukba kéne nézni és elgondolkodni azon, hogy valóban minden rendben van e fejben, lélekben. Számomra pont nem az az emberi reakció, amit leírtok. Ösztönlények vagyunk, legtöbbször zsigerből cselekszünk. Hozunk rossz döntéseket, sokszor tudjuk utólag, hogy nem úgy kellett volna eljárnunk az adott helyzetben. Ezt nem lehet megtanulni, irányítani, felülírni. Legalábbis aki nem ilyen személyiség, annak nem vagy csak rövid ideig.
Az adott esetről beszéljünk. Nem hiszek a szememnek, ahogy olvasom, hogy egyesekből a csávó pityogása sajnálatot, együttérzést vált ki.
Itt most nem arról van szó, hogy a szomszéd fiú megdobott kaviccsal, a haverom lenyúlta hétvégén a helyi klubban a Mariskát vagy elém tolakodott egy autós a dugóban. Mert értem, hogy ezekben és ilyen esetekben megbocsátóak vagytok, ennek örülök.
De most gondoljatok bele (bár sanszos, hogy itt a legtöbben nem tudnak még azonosulni ezzel a helyzettel), hogy a 18 éves lányotokat, akit óvtatok, imádtatok, neveltetek, akivel mások által felfoghatatlan kapcsolatot ápoltatok, megrontja, kínozza és megöli egy ilyen rohadék. Vagy a feleségeteket, akiért az életed odaadnád, aki konkrétan a másik feled és aki nélkül csak egy lelketlen szellem lennél. Van ember, aki ilyet meg tud bocsátani?! Meg lehet ezt bocsátani egyáltalán, mert az én értékrendem, életfelfogásom szerint nem.
Ahogy írtam, itt egyedi sorsok és kapcsolatok vannak. Nem tudjuk, hogy a "megbocsátó" öregember kit veszített el és azzal milyen bensőséges kapcsolatot ápolt és azt sem, hogy a magából kikelt, tombóló hölgytől kit vett el ez a torzszülött.
Mondom vannak élethelyzetek, szituációk melyekben helye van a megbocsátásnak, de véleményem szerint ez nem az a kategória. Aki mégis így látja, annál szerintem gondok vannak.
írjátok, hogy megmérgezné a lelkemet elmémet, hogy ha bosszút akarnék állni egy ilyen szituban
igen ám de ez rögtön elmúlna amint becserkésztem a tagot és a két kezemmel darabokra téptem
akinek nincs felesége (komoly kapcsolata ami 10-20 éves) vagy egy gyermeke az nem tudja milyen lehet elveszteni a szeretteinket
a saját szülő elvesztése ha idősebbek és természetes halált halnak valahogy másabb, arra felkészül az ember
Odajött hozzám egy hajlékony, hogy adjak már neki lóvét kajára, mondom nem adok, de kaját tudok adni, elfogadja-e? Elfogadom persze, elvette, és jóízűen elmajszolta. Amikor felajánlottam neki a szendót, nem az járt a fejembe, hogy na mekkora ász leszek, ha elfogadja, hanem az, hogy le akar-e húzni, vagy tényleg éhes. Aztán ahogy láttam, hogy jóízűen betolta bőr alá a szendót, jött a jó érzés, hogy de fasza, hogy nem cseszett át, tényleg éhes volt, és volt lehetőségem segíteni. Jó esetben az ember nem azért teszi a jót, mert az egóját akarja hízlalni, ha meg azért végül is rosszat nem tesz, ha nem veri a nyálát, hogy mekkora világmegmentő :D (az álszentség eléggé visszataszító)
Ebből kiindulva: Tudod, hogy nem tesz jót, az hogy haragszol valakire, egyrészt neki nem lesz rosszabb, másrészt a te gondolataidba beférkőzik, foglalja a neuronokat, stresszel, energiát pazarolsz rá, tehát nem jó. Ezt a gondolatmenetet folytatva, ha megbocsátasz, neked jobb lesz, de neki nem, te megszabadulsz az energiavámpír gondolatoktól, és cső. Nem elfelejteni kell amit tett, hanem rábízni a sorsra, a karmára, az életre, az univerzumra, Istenre, vagy nevezd ahogy akarod a "büntit".
Nekem ez pl. nagyon jól működik, fateromat át akarták rakni egy másik munkakörbe, ami nem olyan megterhelő, és a betanító munkatársai nem akarták, hogy ott dolgozzon, mert nagyon jó a hely, könnyű a meló, és úgy alakították a helyzetet, hogy ne tudja könnyen megtanulni a munkát, 1 hét után elfogyott fater türelme visszament a nehéz munkára. Eleinte nagyon mérgesek voltunk, hogy mekkora féreg, undorító ember, aztán valahogy elfelejtődött a dolog, belenyugodtunk. Elkövetett az emberünk egy hibát, és kirúgták a francba, az én arcomra meg széles mosoly ült ki. :D hát ennyi. Nagyon jó érzés, egy idő után rá lehet szokni :D :D :D olyanokat szoktam röhögni néha.... :D
Nekem nagyon egyszerűen megy, talán azért, mert utálom a harag és a gyűlölet "ízét", attól boldogtalan vagyok... gondolom, éppen ezért megy nekem könnyen a megbocsátás, mert attól felszabadultabbnak érzem magam. Továbbá utálok bántani/megbántani másokat is (azért néha akad egy-két kivétel), még ha undorító féreg módjára viselkednek is, próbálom beleképzelni magam a helyzetükbe, átérezni a dolgaikat, így sajnálat alakul ki bennem és ez is enyhébbé teszi a haragom. Itt van például ez a gyilkos "bácsi", nyilván annyira nem érint meg a dolog, mert nincs személyes kapcsolatom az üggyel, de aki több tucat embert megölt, az véleményem szerint egy nagyon beteg ember, ami eleve sajnálatraméltó... látva, hogy elsírja magát, együttérzést vált ki belőlem, hiszen mikor én elsírom magam valamilyen oknál fogva, akkor kegyetlen rosszul érzem magam és legszívesebben senkinek nem kívánnám... (különben töredékét sem sikerült kifejtenem annak, amit gondolok, nem esnek a "kezemre" a szavak)
Hát igen, biztos az öreg is leakasztotta a puskát első felindulásában, hogy ő most megy és lelövi a szemetet. Igazad van, igen, mindenki máshogy dolgozza fel a tragédiát ebbe nem is lehet beleszólni. Se pro se kontra. Én pl. kicsit jobban viselem el, ha valaki meghal a környezetemben, mert sajna sokan meghaltak, de sose mondanám azt valakinek, hogy most mit sírsz, meghalt és kész. Ahogy nekem se mondja azt senki, hogy nekem meg zokogva a temetőket kéne járnom. Én csak azokat az embereket sajnálom, akik hosszú idő után se tudnak túllépni egy tragédián, mert valahol az az igazi tragédia. Egy ilyen sorozatgyilkolós esetben főleg. Mert oké az áldozatok meghaltak, de hogy utána a rokonokkal, barátokkal mi van. Mintha nem egy embert ölne meg egyszerre, hanem helyből többet. Na ilyenkor azért jó lenne, ha át tudna adni az ember egy kis "nemtörődömséget".
a csávó ahogy olvasom, megfojtotta az áldozatait, aztán utána még visszajárt a testekhez...mélységes tiszteletem az öregnek hogy megbocsátott ennek a nekrofil állatnak, én nem tudom mit csinálnék,
"Illetve, hogy ezt az érzést én nem választom, irányítom, befolyásolom."
itt nagyon szépen saját magad fogalmaztad meg azt amivel megmagyarázhatod magadnak az utána lévő bekezdésed.
a helyzet az, hogy nincs két egyforma ember a 7 milliárd ember között. Annyira eltérőek vagyunk, és annyira egyedi mindenki helyzete, hogy teljesen felesleges arról vitázni, hogy ő is traumát élt meg és még sem lett belőle sorozatgyilkos.
Ezzel ne nyugtasd magad, mert ami egy embernél pozitív irányba viszi el a trauma megéléseket, az nem biztos, hogy másnál ugyan arra fogja.
A másik, hogy nem mindenkinél lehet választásról beszélni, és ezt azért jó volna megérteni. Jó formán 12 éves korig még nem vagyunk teljes racionális tudatunknál. Ezzel azt akarom mondani, hogy amit egy felnőtt logikailag lát, és gondol (hogy pl egy gyilkosság elkövetése akaratlagos választás következménye) az nem az. Főként úgy, hogy az ilyen súlyos patológiák még korábbi korban történnek meg ahol még annyira összeszedett személyisége sincs egy gyereknek. 3 éves korra már kialakul az egyén karaktere. Ha mondjuk 3 éves korában nemi erőszaknak van kitéve egy fiú, az igen súlyos következményekkel van a jövőbeli énképére, viselkedésére és mindenre.
A súlyos ebben az esetben azt jelenti, hogy az aberráltság számára annyira alapkő a karakterében és a szeméylsigében, hogy minden érzelem, gondolat, cselekvés abból következik. Itt nincs választás lehetősége egyáltalán, és ezt jó volna megérteni.
Persze tudom. Ez sok mindentől függ. Valószínűnek tartom, hogy az öregúr sem így viselkedett volna, vagy beszélt volna, ha a tett elkövetése után a keze közé foghatta volna Gary-t. Persze az idő sok mindent megszépít és sok sebet begyógyít. Viszont tudomásul kell venni, hogy minden ember más, másképpen dolgozzuk fel a tragédiákat is. Van, aki nemtörődöm módján magasról sz.rik mindenre, van, aki egy laza cigitől megnyugszik és van, akinek ennél jóval több kell. Utópia lenne azt gondolni, hogy ha mindenki meg tudna bocsátani, akkor milyen tökéletes életforma lenne az ember. Csak ugrálnánk a mezőkön pipacsot szedve és mindenki boldogság mámorban úszna.:) De ez lehetetlen és elképzelhetetlen. Aki magáról azt gondolja, hogy sérthetetlen, uralja testét és szellemét, az is téved. Mindenkinek vannak gyenge pontjai és pillanatai. Ma lehet ezt gondolod, de 2 hét múlva máshogy cselekszel.
Ez a viselkedés, életvitel szerintem nem tanulható, esetleg ideig-óráig uralható, elfojttható. Becsaphatjuk magunkat és agyunkat, de attól még nem leszünk "jobb" emberek. Mert mindenkinek vannak hibái, erényei és pont ettől vagyunk komplexek.
"gondolkodtál már azon, ha engeded, hogy ilyen indulatok és vágyak teljesedjenek ki rajtad akkor
1. Mi különböztet meg téged az elkövetőtől?"
Talán maga a cselekmény, elkövetés hiánya. Illetve, hogy ezt az érzést én nem választom, irányítom, befolyásolom.
Bírom mikor egyesek a rossz gyerekkora, negatív élményre vezetik vissza tettüket, ebben keresik a válaszokat. Nagyon sokan vannak, akik szintén gyötrelmes gyerekkort élnek meg, akiknek viszontagságos élet jutott, mégsem válnak sorozatgyilkossá, pedofillá. Ha ezek az emberek nem képesek vagy nem akarnak önuralmat gyakorolni, megbocsátani, akkor én vagy más miért tenné velük szemben?! Mert nekem sokmindent meg lehet magyarázni, de azt nem, hogy valaki több tíz embert lemészárol, megcsonkít, megerőszakol és eközben semmi megbánást nem tanúsít. Ha pedig így van, akkor az nem való közénk. Az ember hibázhat egyszer, kétszer, de sorozatosan és ilyen brutális módon?!
Amúgy nem vagyok egy haragtartó típus és viszonylag könnyen megbocsátok. De a kérdés most erre a konkrét példára vonatkozott. És mint mondtam számomra a család szent, minden másban könnyen engedek.
Én úgy gondolom, hogy embertípusokról is beszélnünk kell ilyenkor, illetve arról, hogy ki milyen kapcsolatban áll a közeli szeretteivel. Nekem nagyon bensőséges a kapcsolatom a családtagokkal (legalábbis egész pontosan 4 személlyel). Engem sokkal jobban megvisel ha valaki bántja, megsérti őket vagy éppen nincsenek jól. Szinte fizikai fájdalmat érzek, ha belegondolok, hogy valami bajuk esik.
De tudom sokan nem így éreznek, valószínűleg nekik ezen a téren könnyebben menne a megbocsátás.
Erre van két példám, ami nem is olyan régen történt meg. Egy kollegám elvesztette mind a két szülőjét. Szomorú volt, de bavallotta, hogy igazából komolyabban nem viselte meg a dolog, mert nem volt szoros kapcsolata velük.
Egy rokonom pedig megmagyarázhatatlan okból elhalálozott pár napra rá, ahogy elvesztette a feleségét, akivel nagyon bensőséges kapcsolatban élt több, mint 40 évig.
Valószínűleg ők sem ugyanolyan módon kezelnének egy ilyen helyzetet.
Amúgy egyetértek veled és sok más hozzászólóval. Nem jó haragban, indulatosan, gyűlőlködve élni, mert az megmérgezi testünk és szellemünk. Én próbálok kiegyensúlyozottan élni, de ez a téma a gyengém, és ebben nem tudok kompromisszumot kötni és változtatni rajta.
Egyébként azt tudni kell, hogy ha a felszínen nem foglalkozunk vele (pl nem gondolunk rá- de ez is trükkös, és attól függ mit jelent a nem rá gondolás), a tudatalattiban az bizony dolgozik/dolgozhat elég rendesen.
Talán ezt lenne a legfogntosabb mindenkinek megérteni, hogy a tudat alatti/tudattalan milyen módon képes "megviccelni" az embert.
Nekem személyes példám, van egy barátom, a lány elvesztette elég hamar az édesapját. Én már számtalanszor mondtam neki, hogy látom rajta nem nyugodt a "lelke" ezt illetően. Ő váltig állítja, hogy már az összes fájdalmát kiírta magából vers formájában és minden rendben van vele. Aztán én, aki ilyen dolgokkal akar foglalkozni, látom rajta az egyértelmű jeleit, hogy még mindig nincs a helyére rakva benne az tragikus történés, és az erősen kihat az életére.
Valószínű az erős akarat, vagy inkább önakarat, büszkeség kérdése ez. Gondolom te akaratos, büszke típus vagy, amibe nem fér bele az, hogy az ember magával kompromisszumot kötve eltekintsen az őt ért sérelmektől. De nincs is ezzel baj, mert gondlom te se bántasz meg másokat (legalábbis jobb esetben) direkt. Tényleg mi van, ha te bántasz mást, és ő nem bocsát meg, akkor azt el tudod fogadni, vagy tepersz utána? Volt már ilyen? Ezt most komolyan kérdezem, nem kötekedés vagy ilyesmi.
Valahol megalkuvás a megbocsátás, a büszkeség elnyomása, és ehhez olyan típusnak kell lenni. Lehetne itt ezt az egekig fokozni, hogy micsoda lelki technikák kellenek hozzá, meg önismeret, meg elfogadás, meg bla bla, de van aki ilyen, van aki olyan.
Nem térnék ki arra, amit előttem is említettek, hogy ha te is azt kívánod a gyilkosnak, akkor te is...... hanem kicsit más szemszögből nézzük csak. Megöli mondjuk a lányodat (Isten ments persze), te vagy centiként nyúzod le, vagy csak simán ezt kívánod neki. De ezzel mit is érsz el? Azt, hogy a mások szenvedésein élvezkedő gyilkos még egyet élvezkedik, mert kihozza belőled az állatot, átalakít, kicsit a saját képére formál, megmutatja, hogy lám lám, nem is olyan rossz dolog másokat megfingatni, megmételyezi a lelked kb. örökre, mert a fájdalom csillapodik egy idő után, de a bosszúvágy, a gyűlölet az egyre mélyebb, és mélyebbre taszítja az embert. És igazából ez az, amit nem szabadna megadni az ilyen embereknek, ezért nagy szám az, ha valaki inkább megbocsát, és a lelkét, lelkiismeretét, pszichéjét, vagy bármijét tisztán hagyja. Hogy legalább nem kap önigazolást, nem élvez a gatyájába attól, hogy na jól felhúztam a sok hülyét. Valószínű ezért is hatotta meg a fenti videóban Garyt az öreg, mert nem erre a reakcióra várt, annyira meglepő és nem kiszámított gesztus volt ez, hogy nem tudott mit kezdeni vele.
Nem arról van szó, hogy állandóan erre pörög az agyam, vagy ez bármilyen feles agykapacitásomat lefoglalná. Pl. inkább nem találkozom azzal az emberrel, akinek nem tudok megbocsátani. Elkerülöm. Nem is gondolok rá. És talán ez jobb is, mint amit sokan csinálnak, hogy olyanokra pazarolják az idejüket műmosollyal az arcukon, akikre nem kéne.
"Ha ettől valaki rossz embernek titulál, ám legyen."
nem kell senkit sorolni sehová.
2. "Az ilyennek szeretném látni az arcán a fájdalmat(nem csak testi), a kiszolgáltatottságot, azt, hogy megbánja azt is, hogy világra jött."
gondolkodtál már azon, ha engeded, hogy ilyen indulatok és vágyak teljesedjenek ki rajtad akkor
1. Mi különböztet meg téged az elkövetőtől?
2. hogy az komolyan mérgezi a fizikális, és szellemi életed egyaránt?
Egyébként, fiziológiás fájdalom feltételezhetően az ilyen embert nem töri meg annyira, mint ahogy azt a bosszúálló ellensége elvárná.
ez nem egoizmus egyáltalán. Ha sikerül tényleg megbocsátani, az azt fogja eredményezni leginkább, hogy az a negatív érzelmi állapot, érzelmek amik lekötötték a figyelmed azzal kapcsolatban, már nem lesznek többé. És a nyugat emberének ebből leginkább 2 értelmezhető haszna van,
egyrészt az egészséged ez által már nem rongálódik, hiszen tudjuk, hogy gondolkodásunk ugyan úgy befolyásolja az autonóm (vegetatív) idegrendszert, és ez egyértelmű hatás az egészségünk minőségére.
másrészt, tegyük fel, hogy az emberi szellemi teljesítmény maximuma 100%. Ha ebből a 100%-ból, 20% azzal van elfoglalva, hogy a bosszúval foglalkozik, akkor a te hétköznapi szellemi teljesítményed csak 80%-on muzsikál. Persze ez csak példa, egyébként ez a szám sokkal kevesebb, mert tele vagyunk nem tudott konfliktusokkal amik jócskán levesznek a 100%ból.
persze, vannak még más előnyei is, csak azt már nehezebb feltálalni a nyugati világ rohanó emberének.
Meggyőződésből, elhatározásból ez biztos nem megy, már tapasztaltam. Mondom, ha ideig-óráig működik is, egy idő után újra előjönnek a gondolatok...
Valahol ott lehet a "titok" nyitja, legalábbis pár pszichológus írása szerint, hogy nem a másikért kell megbocsátani, hanem magadért. De ez meg szerintem szimpla egoizmus, mint amikor pl. azért adakozik az ember, hogy a kis "lelkét" (vagy inkább lelkiismeretét) megnyugtassa, hogy ő jó ember.
Tudom az emberek 90% nem érdekli pl a pszichológia, vagy az önismeret. Pedig ez egy nagy kulcs lenne az emberek szenvedését tekintve. Ha érted, vagy van valami fogalmad a késztetések, és cselekvések mögötti mechanizmusokról,
hogy miért cselekszik valaki valahogy, az egy nagyon nagy lépés a belső békénk felé.
Már nem feltétlenül fogsz tüzes indulattal tekinteni az embertársadra. Persze, ez sem működik mindenkinél, hiszen megkíván bizonyos intelligenciákat, hogy az ember ilyen gondolkodással nézzen a világba. (nem azt értem ez alatt, hogy mindenkinek einstein-nek kell lennie ehhez, hanem pl a kocsmás bazmegoló jó munkás ember pl feltételezhetően nem rendelkezik annyi értelemmel, h megértse azt.)
Tökéletesen egyetértek veled. Talán azért, mert én is skorpió vagyok.:)
Tudom közhelyesen hangzik, de számomra csak a családom van. Az a pár személy, akik a szűk családomat alkotják, mindennél és mindenkinél fontosabb. Éppen ezért, számomra egyértelmű, hogy nem tudok és tudnék annak megbocsátani, aki nekik fájdalmat okoz vagy ártana nekik. Tőlem ezt nevezhetik egyesek gyengeségnek, pont lesz.rom.
Olyan kevés dolog van az életben, amiben nem kell az embernek kompromisszumot kötni, megerőszakolnia önmagát. Számomra ez az egyik vagy az egyetlen, ebből nem engedek. Ha ettől valaki rossz embernek titulál, ám legyen.
Az már számomra is ijesztő, hogy ha valaki ily módon elbánna az egyik szerettemmel, annak én nem életfogytigot vagy sima halálbüntetést szánnék, kívánnék. Hanem hosszú, gyötrelmes, kínok és szenvedések közti halált. Az ilyennek szeretném látni az arcán a fájdalmat(nem csak testi), a kiszolgáltatottságot, azt, hogy megbánja azt is, hogy világra jött. Nekem nem volna elégtétel ha tudnám, hogy élete végéig emberi körülmények között, akár kiskirályként élheti tovább életét a hasonszőrű pajtásaival egy védett, komfortos építményben. A gyors, fájdalommentes halál pedig sajnos a megfelelő, emberi módon élő embereknek sem jár ki, akkor ő milyen jogon részesülne ilyen kiváltságban?!
Szóval minden tiszteletem az öregúré, én nem lennék erre képes.
én azért posztoltam a videót egyébként, nagy teljesítmény valóban az apától a megbocsátás, érzelmi és morális területen fantasztius intelligenciát tanúsít, viszont a gyilkos reakciója még nagyobb kulcs az ember mögöttes dolgainak megértéséhez.
Ahogy ninja írta, szemrebbenés nélkül bevallja, hogy kinyírt x nőt, x gyereket, majd később nekrofíliát hajtott végre rajtuk. Gondolná az ember, ez egy tényleg lelketlen pokolfajzat mindenféle emberi érzés nélkül.
Pedig bizony, amit a videóban látunk, ez az érzések nélküli pofoklfajzat bizony meg lett érintve a lelke mélyén az apa szavai által. Tökéletesen megmutatja benne azt a szenvedő, szeretetre vágyó gyereket, akivel ki tudja mi történhetet gyermekkorában ami miatt ezzé lett.
Mindenkiben ott van az értelem, és a szeretet. Csak nem mindenki fér hozzá.
módszer erre szerintem nincs, meg kell próbálni és kész. Ha megy megy, ha nem nem, aztán rajtad áll, hogy megpróbálod-e újra. Azt írod, hogy tudod, hogy nem jó a harag, ez már jó kiindulópont ahhoz, hogy egyszerű kíváncsiságból kipróbáld, hogy a megbocsátás működhet-e. Nagyon fontos a hozzáállás, ha úgy mész neki, hogy tuti nem jön be, nem is fog, ha adsz neki egy esélyt, bármi megtörténhet. A te esetedben először a kis megbocsátani valók felől indulnék el a nagyobbak felé. Talán segíthet, ha megpróbálod nem csak a saját szemszögedből nézni a helyzetet, hanem a "kártevő" szemszögéből nézni a dolgot, pl. gonoszságból csinálta, fel akarta hívni magára a figyelmet, családi traumát nem tudott feldolgozni, és ugyanabba a kútba esett stb. stb.
erre nincs módszer, vagy megérett már rá a lelked, vagy még nem. Nem vagyunk egyformák, rendben van az is, ha nem tudsz. Nem csak ezen múlik ez, de a lényeg, hogy van benned hajlandóság ilyen irányba mozdulni. Majd idővel amikor úgy alakul menni fog.
Már nem élne. Ha az életembe vagy a szabadságomba kerülne se.
Van az a mondás, hogy tévedni emberi dolog, megbocsátani isteni. Hát én még nagyon messze vagyok az istenitől, soha nem ment nekem, kisebb dolgokban sem. A horoszkópék mindig azt mondják azért, mert skorpió vagyok. :D Nem tudom. Rengeteget olvastam a megbocsátásról, különböző módszerekről, miért jó... ha ment is egy rövid ideig, hosszú távon nálam nem működik.
Írhatnának olyanok, akiknél működik valamilyen módszer. Bár sajnos nem hiszem hogy attól még nekem is menni fog (pedig tudom, hogy nem egészséges és nem jó).
Nem tudom. Ez a kérdésekre a válaszom, és igazából bízok abban, hogy soha nem is kell megtudnom. Az biztos, hogy a bácsi a nehezebb utat választotta, és hosszú távon kifizetődő lesz. Ebbe az egész szituációba belegondolni is rossz.
Nagyon szép! Szoktam sok nyomozós műsort nézni, és szinte mindig az van, hogy az áldozatok hozzátartozói a pokol legmélyebb bugyrába kívánják a gyilkosokat. Van aki halálbüntetést akar, van aki életfogytot, hogy szenvedjen sokáig. (Szerintem a halálbüntetés jobb, de ez volt már téma). Viszont mindig az jut eszembe, hogy sajnos a bosszúvágy megmérgezi az ember lelkét, amikor azon gondolkozunk micsoda kínokat élhetne át a gyilkos, akkor magunk is azzá válunk kicsit legalábbis lélekben. És az a pár kivétel, aki azt mondja megbocsátok, vagy volt olyan, aki azt mondta a halálraítéltnek, hogy remélem Isten megbocsát neked, szóval annak a pár kivételnek a lelke legalább nem mérgeződik meg.
Persze, normális, hogy az ember, egyből keresztre akarja feszíteni, felnégyelni, azt tenni amit a gyilkos is tett, főleg az ilyen csókák esetében, aki szenvtelen arccal mesélik el, hogy igen megöltem 50 embert, mert jó volt. Közben nem old meg semmit, hogy minden rosszat kívánunk neki. Sajnos van tapasztalatom, az egyik közeli rokonomat megölték, és igen az egész család szőtte a terveket, mit lehetne kezdeni a gyilkossal, de ettől nem lett jobb. Aztán ez is lecsillapodott. Én nagyon tisztelem azokat, akik meg tudnak bocsátani, vagy pl. volt olyan is, hogy a gyilkos anyja bocsánatot kért az áldozat anyjától, az meg visszadobta a labdát, hogy nem tehetsz róla, neked is rossz lehet. Szóval amikor egy ennyire tragikus helyzetben, valaki felül tud kerekedni, még emberibb tud maradni. De abszolút megértem azt, aki bosszúért kiállt, akinek háborog a lelke.
Amúgy ki írta, h a személyiség fejlődése megáll gyermekkorban? Vagy nem értem a "egyéniség alakulása" alatt te mit értesz. Karaktere mindenkinek csak egy van, a karaktere kvalitása viszont folyamatos változás alatt van. Vannak tartományok amelyek rámutatnak, hogy az egyén milyen fejletségi szinten van. Alsó tartomány, közép tartomány, felső tartomány. Az alapkonfliktus ami miatt a karakter kialakult, az mindig is meglesz, csak a különböző fejletségi szinteken ahhoz való viselkedésekben, világnézetben, gondolkodásban, önkontrollban nyilvánul meg. Példaként most megemlítem Ghandi-t. Ő volt olyan helyzetben, hogy eljutott az egója egészséges felső tartományába, vagy meg is haladta azt. Az ő karaktere sikeresen evolvált, és lett belőle az aki. Ha mondjuk valami másképp történt volna fejlődése közben, lehet elakad egy bizonyos ponton a fejlődése, és ma nem ismernénk őt úgy ahogy ismerjük. Lehet, ha gyerekkorában másképp dolgozza fel az akkori ingereket, és súlyos patológiát szenved el, akkor ma úgy ismernénk, hogy az indiai kis hitler, az-az egy népmészáros elmebeteg.
Ugyan így Gery gyilkos barátunk esetében is. Lehet ha megfelelő szülői héttérrel, és genetikával (sanszos, hogy organikus problémái is vannak, nem csak pszichés elakadásokról van szó az ő patológiájában) nő fel, akkor nem ámokfutó lenne, hanem egy teljes értékű közösségi szervező, vagy bármi más.
kicsit eltértem a tárgytól,
vissztérve a fejlődésre, optimális körülmények között folyamatos fejlődés van. Egyébként egy pszichével foglalkozó terület sem véli úgy, hogy pszichénk determinált fejlődését tekintve (ez a hivatalos, tudományos nézőpont).