Best of Izé

"Polish woman rises from dead … asking for tea" :))

http://rt.com/news/205403-poland-woman-rises-dead/

Ez lesz az utolsó válaszom neked bármilyen témában, mert látom, hogy kóros felfogóképesség-hiányban szenvedsz:
Azért egyáltalán nem az az általános, hogy a terhes nők faképnél hagyják a párjukat, és egyedül hozzák meg a döntést, hogy megtartsák -e a gyereket, vagy sem. Normális nő nyilván megkérdezi erről a partnere véleményét is. Erre viszont - nagyon helyesen - nem lehet senkit kényszeríteni. Ha maga szeretne dönteni, ugyan legyen már erre lehetősége felnőtt emberként anélkül, hogy akárki beleegyezésére szüksége lenne hozzá, mégis számára jelent hosszabb idejű, nagyobb hatású és erőt próbálóbb feladatot egy gyerek kihordása. Amelyik férfi ennyit nem képes belátni, az ne csodálkozzon rajta, ha csak hülye picsák állnak le vele, akik utána semmibe veszik a véleményét, döntenek a feje felett, zsarolják, stb. Rajtad múlik, hogy milyen nővel fekszel le, ezzel te is tudsz döntéseket hozni egy majdani gyerek sorsával kapcsolatban. Ennyi.

ne áltasd magad. a véletlenre bízod.

ha szexuális kapcsolatot létesítesz, akkor (nemtől függetlenül) vállalod a terhesség kockázatát. persze védekezéssel csökkentheted az esélyét, de a kockázat akkor is megvan, azaz a véletlenre bízod. az, hogy védekezel, az maximum szándéknyilatkozat arról, hogy nem akarsz gyereket.

a terhesség tehát közös döntés eredménye. (most hanyagoljuk az erőszakot)
viszont innentől kezdve megszűnik a férfi döntési joga. a gyerek megszületéséről, vagy elvetetéséről viszont már csak a nő egymaga dönt. a férfit viszont kötelezi a döntés. ez pedig szerintem nincs rendben, mert tehetnek (tehetnének) felelőssé olyasmiért, amibe nincs beleszólásod.

szerintem aki nem dönthet, az felelős sem lehet.

Nyilván de, viszont nem is a véletlenre bízom, hogy terhes leszek -e utána (bár nem értem, ez hogy jön ide). Viszont olyan pasival eleve semmilyen szinten nem kezdenék, akit selejtesnek tartok, és úgy gondolom, hogy nem érdemelné meg, hogy tovább örökítse a génjeit (függetlenül attól, hogy konkrét esetben szeretnék -e gyereket tőle vagy sem). Szerencsére olyan helyzetben még soha nem voltam, hogy az abortuszon kelljen gondolkoznom - ami összefügg azzal is, hogy nem állok le balfaszokkal.
Viszont ugyanezt a pasik is megtehetik (és nyilván az értelmesebbje meg is teszi), hogy válogatnak a nők között, és nem fekszenek össze minden hülye picsával, aki utána akármivel zsarolhatja őket... Ki mint vet, úgy arat... :)

jogos. gondolom, te sem dugtál (oppábocsánat szeretkeztél) még úgy életedben, hogy közben nem akartál gyereket.

Azzal, hogy a férfi milyen nővel fekszik le, akitől potenciálisan gyereke lehet, ő is dönt...

" Ilyenkor nyilván meg kell kérdezni az apát, hogy mit szeretne, de ha ő elzárkózik a dolog elől, akkor a nőnek azt kell mérlegelnie, hogy akarja -e, tudja -e vállalni, hogy egyedül nevelje fel a gyereket."

ez szépen hangzik, csak hát a jog ügyebár ilyet nem ismer. (max. úgy, hogy a nő nem nevezi meg hivatalosan az apát, de akkor ez megint az ő döntése, nem a férfié)
és akkor még arról nem is elmélkedtünk, hogy mi van akkor, ha a nő nem akarja a gyereket (pl. karrier, alak miatt, csak hogy szélsőséges példát mondjak), a férfi meg szeretné (mert pl. átgondolta, hogy azt a gyereket fel is kell nevelni, úgyhogy nem nagyon van hova várni)

"A férfi, miután beleélvezett a nőbe, vállalta, hogy abból bizony gyerek lehet."
nem, maximum azt vállalta, hogy ebből terhesség lehet. de egyébként ehhez a vállaláshoz elég a simán a szex is, mert ügye az óvszer is elszakadhat, nem kell szándékosan beleélvezni.
azt meg ne mond már nekem, hogy te eddig csak olyan nővel dugtál, akivel gyereket is akartál nevelni, mert körberöhöglek.

"Nem a nő egyedüli döntése a 18 év anyagi felelősség vállalása..."
de az. persze mérlegelhet, kikérheti a férfi véleményét stb. de a döntés egyedül az ő kezében van. a férfi csak együtt él a nő döntésével.

"... ráadásul egy nő szerintem a szüléssel és a gyerekneveléssel jóval többet vállal, mint pl. egy férfi..."
ebbe azért ne menjünk bele. a terhesség és a szülés a nő feladata, ez tény, de hogy aztán melyik szülő mennyi pénzt, időt energiát fektet a gyerekbe és ez mennyire összevethető, az erősen egyénfüggő.

"... aki ha nincs munkája vagy feketén dolgozik, még csak nem is kötelezhető "anyagi felelősség vállalásra"."
én ismerek olyan családot, ahol a gyereket az apa és az anyai nagymama neveli, az anyuka meg csak elvan a lakásban. de lehetne százféle példát és ellenpéldát mondani, az elv akkor is az, hogy a nő dönt, a férfi meg nem.

Csak ha elismered / bizonyítható, hogy te vagy az apa.

Nem tartom egyébként azt sem korrekt dolognak, ha mondjuk egy egyéjszakás kaland után (amikor nyilvánvaló, hogy mást nem akarnak egymástól a felek) becsúszik a gyerek, és a nő mégis úgy dönt, hogy megtartja, de úgy, hogy a pasit házasságra vagy gyerektartás fizetésére akarja kényszeríteni. Ilyenkor nyilván meg kell kérdezni az apát, hogy mit szeretne, de ha ő elzárkózik a dolog elől, akkor a nőnek azt kell mérlegelnie, hogy akarja -e, tudja -e vállalni, hogy egyedül nevelje fel a gyereket. Ez akkor olyan szituáció, mintha spermabankból, anonim donortól lenne a gyerek. Viszont ilyen esetben az "apa" se jelenjen meg x év múlva a semmiből, hogy mégis kell neki a család...

Summa summarum - ha férfi az ember, ha nő - a legjobb megoldás ésszel élni, és akkor nem kell később ilyen kérdéseken dilemmázni. :)

A férfi, miután beleélvezett a nőbe, vállalta, hogy abból bizony gyerek lehet. Nem a nő egyedüli döntése a 18 év anyagi felelősség vállalása, ráadásul egy nő szerintem a szüléssel és a gyerekneveléssel jóval többet vállal, mint pl. egy férfi, aki ha nincs munkája vagy feketén dolgozik, még csak nem is kötelezhető "anyagi felelősség vállalásra".

Ezzel az erővel ha egy pillanatra félrenézel vezetés közben és elütsz valakit, akkor talán mentegetőzhetsz, hogy csak egy pillanatra voltál figyelmetlen? Nem.

" Viszont ne haragudj, de egy sikeres ejakuláció akkor se teremtsen már jogalapot arra, hogy akarata ellenére bárkit egy terhesség kihordására lehessen kényszeríteni..."

de a nő egyetlen döntésével kényszeríthet minimum 18 év anyagi felelősség vállalásra?

Minden tiszteletem a gyerekeit szerető, velük foglalkozó, törődő apáké, nem is rájuk reagáltam. Ha még az anyát is szereti, és korrekt vele, akkor egy ilyen férfi magzatát viszont nincs az a nő, amelyik el akarná vetetni... Az a pasiról is sokmindent elárul, ha a partnere nem akarja, nem meri bevállalni a gyerekét...

(Ez már nem neked válasz, bimbi, csak még eszembe jutott.)
Más kérdés, hogy nyilván egy nő is lehet felelőtlen, meggondolatlan, viszont ebben az esetben is mindenki jobban jár, ha csak abból a nőből lesz anya, aki valóban, szívvel-lélekkel az szeretne lenni. (Kevesebb gyerek születne így, az igaz, de azok sokkal normálisabbak lennének.) Emellett már csak azért is álszent dolog az abortusz korlátozása mellett kardoskodni, mert aki meg akar szabadulni a terhességétől, az hivatalos tiltás esetén is megtalálja ennek a módját, csak nem ellenőrzött körülmények között teszi ezt, hanem középkori módszerekkel "dolgozó" angyalcsinálóknál. Ez kinek lenne jó?

"De itt épp az addig ápoló, gyógyító munkát végző orvos feladata lenne ez."
Ez meg már az orvos döntése. Ha vállalja, miért ne? Szerintem lenne, aki vállalná, és azért olyan sokra nem lenne szükség.

Szerintem is a nő joga a döntés, nem is erre reagáltam.

Bocsi de itt hiába vagyok férfi, és ha az enyémről lenne szó akkor is a nő hordja ki, szüli meg. Egy ilyen dolog eldöntéséhez szerintem mindkét félnek akarnia kell.

Ha a nő nem akarja, akkor a gyerek is úgymond traumákat élhet át ha kényszerítik erre. Az hogy valaki terhes lessz, az nem csak a nőn, hanem a férfin is áll. Tehát gondolkozni mielőtt cselekszünk. Ha a nő nem dönthet, akkor az milyen példakép a gyereknek is mégha nem is lessz depis, stb hogy az anyja úgy szüli meg hogy ezt nem is akarja?

Középkorban még elmenne, de manapság, ha valaki vallási alapont akarja ezt csinálni akkor csinálja a vallásán belül. Semmi gondom ezzel. De rám ne erőszakoljanak semmit, mert akkor nekem is jogom van olyan törvényeket rájuk erőszakolni ami meg nekik nem tetszik. Ugye Jézus is erőszakkal terjesztette a hitet?:)

Továbbra sem az apákról van szó, hanem az abortuszt tervező nőket teherbe ejtő férfiakról... Remélem, érzed a különbséget...

"Viszont ne haragudj, de egy sikeres ejakuláció akkor se teremtsen már jogalapot arra, hogy akarata ellenére bárkit egy terhesség kihordására lehessen kényszeríteni... "

Miből gondolod, hogy az apáknak úgy általában nem jelent többet a gyerek, mint egy 'sikeres ejakuláció?'

Nyilván az az ideális eset, ha a gyerek apja is elmondhatja a véleményét (már ha egyáltalán érdekli a dolog...), de abortuszt ugye nem ideális esetekben szoktak kérelmezni... Viszont ne haragudj, de egy sikeres ejakuláció akkor se teremtsen már jogalapot arra, hogy akarata ellenére bárkit egy terhesség kihordására lehessen kényszeríteni... Jól néznénk ki, ha mindenki beleszólhatna abba, hogy más mit csináljon a testével... A "ne szóljon bele más" mondattal elsősorban a kéretlen tanácsokat osztogató, ideológiai alapon másokat elítélő kívülállókra gondoltam.

"Akárhogy nézem, nem is tudom elképzelni, hogy így lehetne zsarolni bárkit is."

Pedig könnyen lehet. Ne feltétlenül az általad említett példamondatokra gondolj. Elég, ha napi szinten éreztetik vele, hogy ő már felesleges, és / vagy terhet ró a környezetére, nem kívánatos a jelenléte. Sok idős ember is emiatt adja fel...

"Az okés, hogy egy beszámíthatatlan ember ne döntsön MÁSIK emberekről. De saját magáról miért ne dönthetne?"

Mert ez nem egészséges mentális állapot, ergo olyan döntést hozhat, amit maga is megbánna utólag...csak ezt ugye nem lehet visszacsinálni. Ha depressziós valaki, azt kezelni, segíteni kell, nem hagyni, hogy öngyilkos legyen. Nem mindig az a segítség, a legjobb valakinek, ha ráhagyod a dolgot, hogy csináljon, amit akar...

"Akár öngyilkosságra alkalmas helyeket is lehetne készíteni, ahol kinyírhatja magát úgy, hogy másokat nem veszélyeztet."

http://www.youtube.com/watch?v=4-vRpQ0YyYo

"Méltósággal elmúlni közel olyan fontos, mint megszületni. Miért döntene erről más helyettünk?"

Ezzel egyetértek, bár hozzátenném, hogy a születésünkről sem mi döntünk... :)

Egyébként nyilván védhető az az álláspont, hogy mindenki hadd döntse el maga, hogy öngyilkos akar -e lenni, én arra hívtam fel a figyelmet, hogy nem csodálom, hogy az orvosok viszont nem szívesen foglalnak ebben a kérdésben állást, pedig nekik muszáj, mert közük van a dologhoz (akkor is, ha engedik, segítik) - innentől kezdve viszont ez már nem csak egy ember magánügye. (Az "egészséges" öngyilkos, aki saját kezével véget tud vetni az életének, más kérdés, mert ott nincs szükség beleegyezőre, segítőre. De itt épp az addig ápoló, gyógyító munkát végző orvos feladata lenne ez.)

Szerintem egy megfelelő létszámú és szakmai tapasztalattal bíró orvosi bizottság dönthetne eutanáziáról a beteg v. családja kérésére. A családi kérés is fontos.
/Saját tapasztalatból mondom: Édesapám testvére gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, idegi eredetűben. Az utolsó három évben már nem tudott magáról, nem ismert meg senkit, felnőtt férfi lévén kb. 40kg-ot nyomott vasággyal és csak pépeset tudtak vele etetni úgy, hogy közben folyamatosan kihúzogatták a nyelvét, nehogy lenyelje és megfulladjon. 24 órás felügyelet mellett, pelenkázták és fürdették is. Nem csak a saját testi, de felesége és gyermekei lelki összeomlása is borzasztó. Egy ilyen ember nem dönt a saját eutanáziája kérdésében, de családnak lehetőséget kellene biztosítani.
Másik ilyen eset az öcsémé volt. Születésekor '84 lyukas szív, kifejletlen tüdő és egyéb fejlődési hiányosság, az orvosok megmondták, hogy életképtelen és tehetetlenek. Gépeken életben tartották 1,5 hónapig./
Azt kellene megérteni, hogy ez nem egyfajta öngyilkossági mód. Vannak olyan esetek amikor valóban szükség lenne rá. Az aki daganatos és van akár 1% esélye az éljen vele (bár tudom az sem egy egyszerű betegség), de az esélyteleneket életben tartani "kínzás". Nem feltétlenül a betegé, pláne ha már magáról sem tud (bár ettől fájdalmai lehetnek csak elmondani, megosztani nem tudja másokkal)

"...abszolút abortusz-ellenes vagyok, viszont úgy gondolom, hogy ebbe az érintett anyán kívül kurvára nincs senki másnak beleszólási joga..."
"... miért csak a nő viselje ennek a következményeit?"

hát, pont ezért.
gyakorlatilag abba, hogy egy gyerek megszületik-e vagy sem, a férfinek, azon kívül, hogy beleadja az örökítő anyagát, semmi beleszólása sincs.
hiába mondja, hogy nem én ezt a gyereket nem akarom, hiába mondja, hogy de én akarom, felnevelem, csak szüld meg, ez jogilag senkit sem érdekel. csak viseli a nő döntéseinek következményeit.
de miért is?
miért felelős ő valaki más döntéséért? miért ugyanannyira (vagy esetleg, ha az anyagi oldalát nézzük, még jobban is) felelős ő, egy olyan döntésért, ami nem az övé? amibe valójában bele sem szólhat?

Az abortuszt csak a jogi állása miatt kevertem ide, hogy a gyereknek nincs, de a haldokló öregnek van, nem akartam ebből vitát kezdeményezni, de egyébként részben igazad van.

"A gyerekcsináláshoz két ember kell, ha mindkettő balfasz volt, és utólag meggondolták magukat, miért csak a nő viselje ennek a következményeit?"

Normális esetben nem csak a nő viselné. A nő megszüli, a pasi pedig teper, hogy legyen pénz felnevelni. Most a terhesség után arról nem a pasi tehet, hogy szar a törvény, és ha fizet gyerektartást akkor fizet, ha nem akkor nem. Ő arról tehet, hogy egy érzéketlen genetikai hulladék, ha otthagyja a nőt, pláne ha még annyi tartás sincs benne, hogy ilyen esetben akkor elmenjen dolgozni ha még ráadásul munkanélküli, hogy "na legyen már jó annak a gyereknek ha már én hülye voltam". És nyilván itt az olyan esetekre gondolok, ahol már tudnak dolgozni, tehát nem kiskorúak, stb.

Igen pasi vagyok, de a barátnőm is hasonló véleményen van :)

"A visszaéléseket meg nagyon nehezen lehet kiszűrni (örökségvadász rokonok nyomása, érzelmi zsarolása, stb.)."
Egy ember szerintem el tudja dönteni, hogy akar-e élni, avagy nem. Szerintem ezzel nemigen lehet visszaélni. Rokonok érzelmi zsarolása?
"Mit kényeskedsz, mint egy gyerek?"
http://www.youtube.com/watch?v=eM1M7yqqbUw
:)
avagy
'Anyós a halálos ágyon:
- Jaj, meghalok... jaj, végem van, meghalok!
Felnéz a plafonra: - A plafont meg le kéne festeni!
Mire a vő:
- Anyuka, egyszerre csak egy dologra koncentráljon!'

Akárhogy nézem, nem is tudom elképzelni, hogy így lehetne zsarolni bárkit is. Egy embert arról győzködnek a rokonai, hogy "Ugyan már, Pista bácsi, ne hisztizzen itt, múljon ki szépen mihamarabb."? Ezt nehezen emésztem. :) Csak érzi valaki, ha már olyan erősek a kínjai, hogy nem bírja tovább, nem? Ez szerintem független a rokonok unszolásától.

---

"valóban beszámítható állapotban hozta a döntését, nem pedig pl. a betegsége miatt érzett időszakos letargia miatt"
Nyilván egy eutanáziát nem két perc alatt csinálnak meg. Nem úgy megy, hogy Józsi bácsi reggel szól, hogy "jaj nem bírom, meg akarok halni", majd még délelőtt (hogy az ebédet már ne kelljen neki odaadni) már tolják is bele a túladagolt altatókat. Egy ilyen eset sok időbe telik, ergo van ideje latolgatni.
De egyébként számít? Mindenképpen az ő döntése. Ha beszámítható, ha nem. Az, hogy XY szerint nem beszámítható, attól az élete még az övé. Az okés, hogy egy beszámíthatatlan ember ne döntsön MÁSIK emberekről. De saját magáról miért ne dönthetne? Depressziós? Legyen. Miért kell mindenkit mindenáron megmenteni, főleg olyanokat, akik (vagy ezért, vagy azért) nem akarnak élni? Nem akar élni és kész. Okés, hogy ilyen esetben doktor bácsi nem pumpálja tele méreggel. De hagyni meghalni már miért lenne baj? Az ő döntése. Legalább ennyit hagyjunk meg neki.

---

"Egy törvényben ezeket a meghatározhatatlan, minden esetre máshogy értelmezhető határokat pontosan meg kéne húzni - ami lehetetlen."
Éppen ezért nem is kell ezt túldramatizálni, agyontörvénykezni. Hagyni kell, hogy az ember döntsön saját magáról. Ahogy egy depressziós embert hagyunk elmenni kenyeret venni (élni az életét), úgy hagyni kellene meghalni is. Mert az is az ő élete. A halál az élet része, nem pedig egy különálló valami. Szerintem.

---

"Viszont akik (bármilyen okból) öngyilkosságot kísérelnek meg, de nem sikerül nekik, nagyon ritkán próbálják meg újból komolyan a dolgot"
Az öngyilkossági kísérletek döntő többsége csak feltűnési viszketegség, figyelemfelhívás, stb. Ezek az emberek eleve nem is akarják megölni magukat, csak felhívni magukra a figyelmet. Ez nagy különbség! Így nyilván újra sem fognak próbálkozni, hiszen eleve nem akartak öngyilkosok lenni.
Ezért sem értem a hídról leugrani készülő emberhez odaküldött tűzoltókat. Ugrani akar? Tegye. Akár öngyilkosságra alkalmas helyeket is lehetne készíteni, ahol kinyírhatja magát úgy, hogy másokat nem veszélyeztet. Szépen, csendben, mindenkitől távol. Egy szép magas állvány, aminek az alján nagy okos pengék vagy hasonló - nem lehet hibázni, csak ugrani kell. Aki komolyan gondolja, az úgyis meg fogja tenni - miért tartóztassuk hát? Aki meg nem gondolja komolyan, az csak a figyelmet akarja felhívni magára - az olyat békén kell hagyni a híd tetején, nem kell foglalkozni vele, mert majd lejön, ha akar. A hisztit kezelni úgy lehet, ha nem foglalkozunk vele. Ha az ilyen ember tudja, hogy a hídon császkálással fel tudja magára hívni a figyelmet, akkor fel fog menni. Ha viszont tudja, hogy senkit nem fog érdekelni az élete, akkor nem is fog felmenni, mert azzal nem tudja magára felhívni a figyelmet (hiszen nem öngyilkossági szándék vezérli).
Aki az öngyilkos állványra megy, mindenkitől távol, az tényleg öngyilkolni akar - neki már tényleg mindegy, hagyjuk meg a döntésében. Aki meg a nyilvánosság elé megy "ugrani", az csak hisztizik. Igazából egyiket sem kell félteni - vagyunk 7milliárdan a Földön, nem fog feltűnni pár eset. Tudom, elég radikális a nézetem ezzel kapcsolatban, de számomra egy átlagember élete hangyahajszálnyit sem ér. Viszont nem is érzem magam feljogosítva arra, hogy az ő életéről majd én hozzak döntést! Ki vagyok én, hogy meghatározzam másnak, hogy mikor halhat meg? Mint ahogy a saját halálomba sem engednék senkit beleszólni, úgy én sem vagyok jogosult másokéba beleokvetlenkedni. Ez az én életem, a másik az övé. Legalább annyival tiszteljük meg a másikat, hogy hagyjuk élni a saját életét (amihez a halál is hozzátartozik).

Szegény bugyuta nyugati társadalmunkban úgy f@sunk a haláltól (nem csak a sajátunktól), hogy az valami félelmetes. És láthatóan ez egyre fokozódik. Öregembert már nézni sem bír sok ember, mert az már a halálra meg a betegségre emlékezteti. Úgy elkerülik sokszor, mint a leprást.
Pedig a halál az élet része, annak befejezése - nem egy különálló dolog. Méltósággal elmúlni közel olyan fontos, mint megszületni. Miért döntene erről más helyettünk?

"egyre kevesebb magyar támogatja az eutanáziát"
Ez vajon miért van így? Akkor is így lenne, ha egyes vallások nem pokollal riogatnák az önként kegyes halált választókat?

1. A társadalom egyelőre éretlen még az eutanázia alkalmazására. Túl sok a visszaélési lehetőség...

2. Én most (!!!) úgy gondolom, adott esetben nem fogok időtlen időkig kínban fetrengeni halálomig, többszörösen megbánva, hogy egyáltalán a világra jöttem. De akkor hogyan fogom gondolni, nem tudom. Botor dolog lenne kijelenteni, hogy ugyanúgy...

Azok a kérdések, amiket felvetsz, a jelenlegi szabályozás alapján végrehajtható, passzív eutanáziát megelőző folyamatokban is ugyanúgy jelen vannak... Ezeket az erkölcsi dilemmákat nem az orvosnak kell le boxolni... ez nem az ő meccsük... le kéne gyűrni az egót és ezt elfogadni...

Igen, de azok a kérdések, amiket leírtam, így is felvetődnek. A visszaéléseket meg nagyon nehezen lehet kiszűrni (örökségvadász rokonok nyomása, érzelmi zsarolása, stb.). De ha biztos, hogy senki nem befolyásolja a beteget, akkor is mi alapján állapítod meg, hogy valóban beszámítható állapotban hozta a döntését, nem pedig pl. a betegsége miatt érzett időszakos letargia miatt... Egy orvosnak erre is gondolnia kell. Nehéz vállalni a felelősséget azért, hogy szakmai egyetértését adja valaki ahhoz, hogy egy beteg tényleg, végérvényesen meg akar halni. És ez nem olyan egyszerű, hogy ilyen esetekben az orvost egyszerűen felmentjük a felelősség alól, mert ha pl. fel nem ismert, kezeletlen depresszió áll a döntés hátterében, ahhoz neki is köze van + ő mondta ki a diagnózist, ami esetleg a döntéshez vezetett + hol húzod meg a határt, hogy oké, eddig adott szellemben kezelted a beteget, de mostmár teljesen más szellemben / egyáltalán ne kezeld...? Egy törvényben ezeket a meghatározhatatlan, minden esetre máshogy értelmezhető határokat pontosan meg kéne húzni - ami lehetetlen. Van, aki nagyon súlyos állapotban is csak még egy percet, csak még egy kicsit élni akar, és van, aki könnyebb, menthető helyzetben is feladja. Viszont akik (bármilyen okból) öngyilkosságot kísérelnek meg, de nem sikerül nekik, nagyon ritkán próbálják meg újból komolyan a dolgot...ennek ismeretében orvosként én sem mernék senkit ebben segíteni.

Szerintem ez könnyű kérdés. Mert miről van szó?
1. Az ember élethez való jogáról.
2. Az ember önrendelkezési (szabadság) jogáról.
Ha nem engedik meghalni, pedig ő akar, akkor a szabadságában korlátozzák.
Ha pedig a kérésére megölik, akkor az élethez való jogát veszik el.
De vajon az élethez való jogba nem tartozik bele az, hogy a halálhoz, mint az élet részéhez való joga is meglegyen? Nem része az élethez való jognak, hogy erről az életről ő maga döntsön? Szerintem nagyon is.

Ergo egyszerű a megoldás: bízzuk arra a döntést, akit érint. (Mint ahogy írtad az abortusznál is.) Ez a dolog két emberre tartozik: arra, aki meg akar halni, és esetleg még arra, aki segít neki ebben. Senki másra.

http://www.port.hu/dr._halal_you_don_t_know_jack/pls/w/films.film_page?i_film_id=113020

Azt majd eldönti mindenki maga, ha ott az ideje.

Van egy óriási különbség: egyik esetben kifejlett, analitikus gondolkodásra és önrendelkezésre képes emberi egyedről van szó, másik esetben pedig egy fejletlen, öntudattal és önrendelkezési képességgel nem bíró "emberkezdeményről", akinek nem lehet kikérni a véleményét - ettől még a jogait nyilván lehet (és kell is) védeni, viszont ne felejtsük el, hogy a léte szorosan függ egy másik embertől, akinek így szintén van beleszólási joga a dologba, mert az ő életét is befolyásolja bármilyen döntés. Szóval az abortuszt nem kéne idekeverni, és elindítani a szokásos flame-et...

(A vita elkerülése végett: abszolút abortusz-ellenes vagyok, viszont úgy gondolom, hogy ebbe az érintett anyán kívül kurvára nincs senki másnak beleszólási joga. Lehet megvetni valakit azért, mert elvetet egy gyereket, de kötelezni senkit nem szabad a kihordására, ha nem akarja. Ez olyan, mintha az abortuszt tervező nőket teherbe ejtő férfiakat köteleznék, hogy az anyából eltávolított magzatot a saját hasüregükben neveljék tovább. A gyerekcsináláshoz két ember kell, ha mindkettő balfasz volt, és utólag meggondolták magukat, miért csak a nő viselje ennek a következményeit? - Kitalálom, pasi vagy... :))

Marha nehéz kérdés ez, nem csodálom, hogy az orvosok sem szívesen foglalnak állást benne. Például az tényleg minek számít, ha nem végeznek el egy menthetetlen betegen egy újabb felesleges, csak tortúrát jelentő műtétet? Hol lehet meghúzni a határt, hogy ez már hozzásegítés a halálhoz, az meg még nem? Ha passzívan hagyunk valakit meghalni, az jobb / más, mintha aktívan segítenénk ebben? Ki vállalhatja / kinek kell elvégeznie az aktív "segítségnyújtás" feladatát? A visszaélési lehetőségek megint egy másik téma. Mikor lehet azt mondani, hogy valaki tényleg beszámíthatóan, mások által nem befolyásolva dönt a saját haláláról? Törvényileg ezt soha nem fogják tudni normálisan szabályozni, maximum azt lehet csinálni, hogy önkényesen húznak valahol egy vonalat, ami az esetek egy részében biztos, hogy nem lesz megfelelő.

Érdekes, az abortusznál lehet ítélkezni egy másik élet felett, de az ember a sajátja felett nem teheti... Az abortuszt szabad, az eutanáziát nem... Mikor a szerencsétlen öregembert 6 gép tartja életben, és hátralevő élete szenvedés lesz, akkor "joga van élni (kínlódni)", de mikor egy önálló életet olt ki az "anya" az legális és korrekt, neki is joga lenne élni, de lesz@rják. Vagy legyen mindkettő legális, vagy egyik se, mert ez így eléggé ellentmondás.

Szerintem fordítva kellene ezt a két dolgot kezelni, az eutanáziánál nyilván csak azokban az esetekben, mikor már az orvos is megerősíti, hogy nem javulhat a beteg állapota.

mondjuk arról tényleg nem szól a fáma, hogy tömegesen lettek volna azok. persze ki tudja, mi az igazság.

"Auschwitzban, a Gulagon, Recsken sem lettek öngyilkosok az emberek."

Hogy ezt melyik kretén találta ki...?

"az orvosok többsége szerint pedig a betegek utóbb nem szokták megbánni, hogy végigélték utolsó napjaikat"

Csak kíváncsiságból, nincs valakinek adata, kimutatása arról, hogy aki nem maradt közöttünk, az vajon megbánta-e?

Aki hülye haljon meg.. :DD És már én sem vagyok jól.. :(

Lesz mit olvassak este, úgy látom. :) Na hajrá, gyerekek, osszátok egymást!

Popcorn bekészítve, indulhat a műsor.:)